A világ egyik legtermészetesebb ténye számomra az, hogy cigány vagyok. Cigány vagyok itthon, cigány voltam a középiskolában, cigány vagyok az egyetemen, és a jövőben sem fogom engedni, hogy ez a hozzáállás és általános közérzet ne változzon, és hogy egy percig se érezzem azt, hogy cigányságommal kevesebb vagyok másoknál.
Amióta az eszemet tudom, cigányok között élek, és ez számomra alapvető, normális dolog. Mindemellett már óvodás korom óta voltak/vannak nem cigány emberek is a környezetemben. De ezt nem vettem észre. Számomra nem cigány, nem magyar, nem szép vagy csúnya, nem szegény vagy gazdag, hanem embertelen vagy emberséges személy létezett mindig és most is.
Nekem, mint értelmiségi cigánynak, az élet minden területén megpróbáltatásokkal kell szembenéznem származásomból adódóan. Annak ellenére, hogy mindig szerettem azt, hogy roma vagyok, és büszke is voltam rá, valahogy mindig éreztem, hogy valamit valahogy másképp kellene csinálnom. A nem cigányok szemében „csak egy cigánynak” éreztem magam, a cigányokkal pedig nem mindig fogadtak be, nem értettek meg, mert gyakran más körökben mozogtam és mozgok.
Ahogy nőttem felfelé, rájöttem, hogy nekem nem kell változtatnom magamon, nem kell erővel bizonyítanom, és nem kell megfelelési kényszert éreznem magamban. Szimplán valódi és természetes énemet megmutatva is pozitív visszajelzést és elismerést kaphatok ott, ahol kell. Mai napig vannak cigány és nem cigány ismerőseim, barátaim, akik nem „csak a cigányt” látják bennem, hanem „Gergőt, a barátot”. Szeretnek engem, és értékelnek azért, aki vagyok. És én is szeretem őket.
Csodálatos érzés, hogy pusztán őszinte valómmal, és előítéletek miatt kialakuló félelemmel meg nem fertőzött viselkedéssel le tudom rombolni (valamilyen szinten) azokban az emberekben ezeket a mélyen beivódott sztereotípiákat, akik jobban megismernek engem, vagy hozzám hasonló embereket.
Szöveg: Lakatos Gergő
Fotó: Unsplash
