Lassan húsz év. Igen, lassan húsz éves vagyok. És cigány. Ez idő alatt kaptam hideget, meleget. Sikerült mindent meg tapasztalnom, amit etnikai megkülönböztetés alatt értenek az emberek.
Amikor sokkal fiatalabb voltam, természetesen máshogyan láttam bizonyos helyzeteket a cigánysággal kapcsolatban. Ki merem jelenteni, hogy annyi rossz és hátrányos dolog ért ezzel kapcsolatban, hogy szégyelltem, és valami nagyon rossz dolognak tartottam azt, amilyennek születtem. Sok helyről ezt táplálták belém, és mivel fiatal voltam, hittem is ennek a sztereotípiának.
Sokszor hallottam azokat a kijelentéseket, hogy „buta cigány” és hogy „te nem vagy ember”, vagy „te nem érsz annyit, mint a többi ember”, esetleg cifrábban, mint hogy „genetikai hulladék”. Fájdalmas. Úgy gondolom ezt egy 12-13 éves kislánynak az arcába mondani egyenesen lélekromboló.
Szégyelltem, és nem mertem ki ejteni azt a mondatot a számon, hogy „Igen, én cigány vagyok”. Viszont egyszer megfordult valami. Gimnazista lettem. Egy idő után elkezdtek magyar barátaim lenni és elkezdtek szeretni. Ekkor jöttem rá, hogy nem mindenki ellenséges. Viszont azért még mindig voltak olyan emberek, akik nem tudták elfogadni, hogy nekem egy picit barnább a bőröm színe, és eltér egy a kultúrám az övéktől.
Ekkor viszont már nem túlzottan foglalkoztam vele. Elkezdtem megismerkedni gimnázium végén olyan roma származású emberekkel, akik letettek valamit az asztalra, és akik büszkék voltak a származásukra, és kiemeltek néhány roma származású gyereket. Visszatért az önbizalmam. Ők bátorítottak arra, hogy nem kell foglalkoznom azokkal a negatív emberekkel, akik éjjel és nappal azon fáradoztak, hogy hogy tönkre tegyék mások önbecsülését, néha csupa jókedvből.
Amikor elkezdtem egyetemi tanulmányaimat teljesen megváltozott minden. Ebben a közegben az emberek már sokkal befogadóbbak és megértőek, hiszen nagyon sok országból nagyon sok népcsoportból járnak hallgatók a felsőoktatási intézményekbe. Az életem könnyebb lett, érzelmileg nem voltam annyira megterhelve, nem éreztem magam kevesebbnek. Egyre több barátom lett.
Egyetemen sokszor hitték az, hogy külföldi hallgató vagyok és sokszor szólítottak meg idegen nyelven. Hogy mi ennek az oka? Úgy gondolom, hogy kevésbé hihető az, hogy egy cigány hallgató járjon egy magánegyetemre. Inkább nézik külföldi személynek, mint cigány hallgatónak. Az évek alatt sok mindenben változott a magyar emberek nézőpontja a cigányság felé. Nem azt mondom, hogy a rasszizmus enyhébb lett, de tűrhetőbb.
Szöveg: Dányi Amarillisz
Fotó: Unsplash