Egy alföldi kis faluban nőttem fel, ahol jelentős számú cigány kisebbség él. A helyi általános iskolában jártam ki a nyolc osztályt, ahol mindig voltak cigány osztálytársaim is. Így természetessé vált számomra a cigányokkal való közösség. Ráadásul, az Árpád utcával – amely utcáról köztudott, hogy zömében cigányok lakta – párhuzamos utcában lakunk, így számos alkalommal közös volt az utam velük az iskolából hazafelé. Tehát nem csak hogy természetessé vált számomra a velük való közösség, de barátokká is váltunk ennek köszönhetően.
Anyukám és egy másik faluból származó nő közel tíz éve létrehozott egy gyerekkört, amely körbe többségében cigány kisgyerekek járnak. Míg többet voltam itthon, sokszor besegítettem nekik az alkalmak megtartásában, és jó volt látni, hogy a gyerekekkel való beszélgetések alkalmával példává tudtam lenni számukra, hogy tanuljanak, legyenek céljaik. Alapvetően ez a gyerekkör keresztyén szellemiségre épült, így elsődleges szerepe van a bibliai történetek olvasásának, kereszyén énekek, versek tanulásának, amely szintén egy nagyon jó útravalóul szolgálhat számukra. Ez a közösség szintén hozzáadott a cigánysággal kapcsolatos tapasztalatszerzéshez.
Noha ezzel a hátérrel érkeztem a RefoRomba, mégis voltak kétségeim. Mert más az, amikor az utcán, iskolában találkozol és megismersz cigányokat, és más az, ha együtt is élsz más identitással rendelkező emberekkel.
Mint ahogy azt már sokszor említettem különböző beszélgetések alkalmával, vagy írásaimban, nekem rendkívül pozitív megtapasztalás a RefoRomban élni, és úgy érzem, több lettem ezáltal. Megtanultam azt, hogy nem csak beszélni kell a cigányságról, hanem beszélgetni kell velük. Hogy nem szegregálni kell őket, hanem együtt élni velük. Hogy nem csak elfogadni kell a cigányokat, de együtt táncolni, énekelni, örülni is velük.
IV. Károly, utolsó magyar királyunk mondta azt, hogy „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.”. Ezalatt azt értette, hogy ha megtanuljuk egy népnek a nyelvét, akkor annak a népnek a kultúráját is megismerjük, amely minket is gazdagít, hisz egy új világ nyílik ki ezáltal számunkra. Ezért gondolom azt, hogy gyönyörű dolog lehetett a történelmi Magyarország idején élni itt, ebben a különböző etnikumok lakta országban. Hisz ezek mindegyike hozzáadott a saját maga hagyományával, nyelvével a magyar kultúrához, emiatt vált olyan páratlanná. Biztos vagyok benne, ha csakis magyar származásúak laktak volna itt mindig, akkor sokkal szegényesebb lenne a magyar kultúra.
Fontosnak tartom, hogy minden magyar ember – származásától függetlenül – meglássa ezt. Hogy ne egymásra mutogatva, értetlenül, ellenségesen álljunk egymás előtt, hanem gondunk legyen arra, hogy hagyjuk egymást kibontakozni, mindenki a maga egyedi- és eredetiségében. Hisz a mező is akkor szép, ha sok szép különböző virág tarkítja.
Szöveg: Megyesi Márta
Fotó: Dezső Attila
