Számomra nagyon izgalmas volt felismerni magamban azt, hogy mennyire más vagyok bizonyos dolgokban, mint a nem cigány hallgatók a kollégiumban. Olyan volt nekem, mint egy felfedezőtúra.
Teltek a napok, hetek, hónapok és egyre inkább rájöttem arra, hogy mennyi érték van a kollégium nem roma tagjaiban. Emellett azt is megtapasztaltam, hogy sokszor mennyire félreértjük egymást. Előfordul, hogy mondanak valamit, amit teljesen másképpen értünk, mint ahogyan ők szánják. Úgy vélem, ez egy nagyon jó eszköz lehet arra, hogy visszaszorítsuk a rasszizmust. Különleges hallgatni azt, ahogyan a nem roma hallgatók vélekednek a cigányokról, a cigány kultúráról.
Számomra a magyar hallgatókkal való együttélés nem okoz gondot. Nem érzek semmiféle ellenszenvet a nem cigányok iránt. Ez nyilván azon alapul, hogy megismertem Istent és Ő megtanított arra, hogy őbenne omlanak le ezek a különbségek. Hiszem, hogy Isten ugyanúgy gyönyörködik a magyar atyafiakban, mint a cigányokban. Szeretem meghallgatni azt, amikor a magyar hallgatók vizsgálnak egy olyan témát, ami cigányokkal kapcsolatos.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy ne klikkesedjenek se a cigányok, sem pedig a magyarok a kollégiumi közösségben. Ne legyenek szakadékok közöttünk és ne kerüljük egymást! Mert ha így teszünk, és nem kezdünk el közeledni egymás felé, akkor nem lesz változás. Tehát nem elég akarni, tenni is kell azért, hogy egyek legyünk.
Számomra fontos az identitásom, és szeretek az lenni, aki vagyok. Cigány és magyar egyszerre! Persze ettől függetlenül lesznek olyanok az életemben, akik el akarják majd hitetni velem azt, hogy én nem vagyok teljes értékű magyar ember.
Az azonban tőlem függ, hogy elhiszem-e ezt.
Szöveg: Bandor Árpád
Fotó: Vargosz
