A legérdekesebb szereplő számomra a Bibliából Jézus, hiszen az egész kinyilatkoztatásban ő az egyetlen, aki feltámadt, és értünk, emberekért halt meg. Ezzel az óriási áldozattal pedig átvállalta tőlünk az összes bűnünket.
Úgy gondolom, hogy Jézus alakja nagyon fontos szerepet tölt be nemcsak az egyes keresztyén embereknél, de az egész európai kultúrában, hiszen annak egyik alapköve ő maga. Halála és feltámadása után ugyanis számos képzőművészeti alkotás születik róla, mind a mai napig. Gondoljunk bele, hogy a 20. századot vajon el tudnánk képzelni akár saját költőfejedelmeink istenes versei és vallási témájú művei nélkül? Gondoljunk csak akár Babits 1916-ban megjelent Húsvét előtt című versére, amellyel az iskolapadban minden magyarországi fiatal megismerkedik. Persze ez a vers nem konkrétan Jézusról szól, mint tudjuk, de nélküle és a története nélkül egyszerűen nem születhetett volna meg még az őstehetségű és rendkívül tanult költőnk tollából sem.
Számos európai eszmetörténeti korszak középpontjában a keresztyénség és Jézus személye áll, ez talán vitathatatlan. Nincs olyan korszak, amelyben nem foglalkoznának a keresztyénséghez, Istenhez, vagy Jézushoz kapcsolódó kérdésekkel a kor gondolkodói, képzőművészei vagy költői. A középkortól elindulva a Megváltó alakja már számos szobron és festményen megjelenik, a kisplasztikáktól és réz vagy fametszetektől kezdve, egészen a hatalmas szárnyas oltárokig és óriási freskókig. Elég csak Mária kultuszára gondolnunk. A rengeteg Madonna-szobor alakjában ábrázolt csecsemő Jézus és édesanyja, Mária nélkül elég nehezen képzelnénk el a középkor művészetét.
Szintén a középkorban kezdték el ábrázolni Jézus passióját, amely talán a mai napig kimeríthetetlen téma. Gondolhatunk itt többek között kevésbé jól sikerült passiófilmekre a 21. századból, de sokkal művészibb kortárs alkotásokra is a képzőművészet teréről. Vagy csak egyszerűen a 19. századi magyarországi festő, Munkácsy Mihály Passió sorozatára, melynek leghíresebb darabjai az Ecce homo (1896), a Krisztus Pilátus előtt (1881). Tehát mint látjuk, a középkorban megalapozott műalkotások és témák, Jézus ábrázolásai messze vezetnek, konkrétan napjainkig, úgy, hogy a középkor és a jelen kor közötti időszakokat még meg sem említettük, nem is érintettük.
A reneszánsz, mint soron következő korszak, amely már eltért a névtelen alkotók világától és attól a filozofikus megközelítéstől, hogy a földi élet és az emberi világ tulajdonképpen a lét siralomvölgye. Egy egészen más szemszögből tekintett az emberre, nem a középkor szemléletét helyezte a középpontba, azonban amit fontos kiemelnünk: nem vált ateista korszakká. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a számtalan, rengeteg Bibliai témájú és Jézus-központú reneszánsz kori műalkotás. Az egyik a legismertebb festmény ezek közül az Utolsó vacsora Leonardo da Vincitől, amely Jézust és tanítványait ábrázolja. A festmény fizikai középpontjában is Krisztus látható.
Egy másik reneszánsz kori festőnél, Raffaellónál szintén középpontban találjuk a megváltót festményein. Ilyen például a Krisztus feltámadása (1499–1502), Sixtus Madonna (1513–1514), Trasfigurazione (Krisztus színeváltozása) (1519–1520), vagy a Szent Család a báránnyal (1504) című festményei.
De nem mehetünk el a Pieta ábrázolások mellett sem. Ezek közül az egyik legismertebb Michelangelo Pieta szobrai, de a Jézus holttestét tartó anya ábrázolása más művészeknél is megjelenik, festmény formájában is. Úgy, mint El Greconál, Mantegnánál vagy Vincent van Goghnál.
A korszakokban, ha nem is haladunk tovább képzőművészeti alkotások után kutatva, akkor is láthatjuk, hogy Jézus miért is tölt be olyan fontos szerepet az egész európai kultúrkörben. Nélküle nem csak lelki életünk lenne kétségbeejtő, de mai létünk, kultúránk lenne alapjaiban egészen más. Úgy gondolom, hogy a fentiek elég jól szemléltetik, hogy Jézus miért is olyan hatalmasan fontos napjainkban akár annak is, aki magát nem tartja hívőnek. Hiszen a fent említettekben csak néhány művészeti ág és néhány korszak lett megemlítve. (A zenéről, az irodalomról, a barokkról és a további korszakokról nem is beszélve). Úgy gondolom, hogy a kereszténység és a mai európai kultúra Jézus személye nélkül nem lehetne ennyire ismert, elterjedt.
Másik szempontból pedig azért választottam Jézust a írásom témájául, mert az Újszövetségben elhangzott szavai is fontosak számomra. Az egyik kedvencem az irgalmas szamaritánus története János evangéliumában, és ezen belül is a negyedik fejezet huszonnegyedik verse, amely így hangzik: „Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Úgy gondolom, hogy Jézus itt fogalmazza meg mindazt számomra, amit a kereszténység jelent számomra. Vagyis azt, hogy az istenhitnek valahogy lélekből kell fakadnia.
Szöveg: Folcz Judit
