Az az időszak, amelyben élünk, tele van stresszel, környezeti katasztrófákkal, globális felmelegedéssel, árvízzel, környezetszennyezéssel, és még sorolhatnám. Az emberben valószínűleg mindezek meghallása, észlelése, tapasztalása során egy olyan nyomasztó inger keletkezhet, amely hatással van az életműködésünkre. Mivel egy rohanó világ vesz minket körül, és az emberek válasz-inger reakcióként (S-R) válaszolnak a környezetükre, jelen esetben a társadalomra, fontosnak tartottam, hogy rávilágítsak az okok miértjére és a súlyosságára.
Én úgy gondolom, hogy a felgyorsuló világ, amiben élünk, kevés embert érint pozitívan, hiszen senki se szeret kapkodni, stresszelni, felpörögve élni. Ezek hatására azt gondolom, hogy az egyénekben egyre gyakrabban jelenhet meg az emberség, türelem, és az empátia hiánya. Vannak értékeink, amelyeket figyelembe kell vennünk azért, hogy összhang, harmónia legyen körülöttünk, és bennünk. Jó esetben törekszünk arra, hogy ne legyen zűrzavar, feszültség az individualitás és a környezeti hatások, illetve a társadalom között. Persze vannak esetek, amikor legyőzzük a ránk nehezedő terhet, de előfordul, amikor elhagyjuk Isten és a józan ész akaratát, és addiktív módszerekhez folyamodunk.
Sokan a külső, illetve a belső ,,zavaró tényező”, probléma hatására fordulunk efféle addiktív, normaszegő viselkedés felé. Ez talán az, amikor csak magadra hatnak ki a körülötted lévő negatív dolgok, de van amikor mások szabadságát személyiségét is gátolhatjuk. Illetve van még az az eset is, amikor a társadalmi befolyásolás miatt kerülünk olyan döntések elé, amelyeket az elfogadás érdekében hozhatunk meg, hogy ne legyünk kirekesztve.
Mindannyian a társadalmi elvárásoknak és normáknak próbálunk eleget tenni, mert mindannyian szeretnék nem szankcionált, kitaszított társadalmi rangot felvenni. Szeretnénk biztonságosan, nem normaszegőként, gondtalanul, szép életet élni. Törekszünk rá, de bizony vannak esetek, amikor ezek a környezeti hatások negatív értelemben mást váltanak ki belőlünk. Társas lények vagyunk éppen ezért ilyen meghatározó a döntéshozás. Bizony a normákat, a szabályokat a társadalom írja, csak nem mindegy, hogy milyen döntések, szabályok ezek: ilyenkor figyelembe vesszük-e az emberséget, az értékeket, vagy nem? A szabadság, az egyenlőség, a tolerancia, az empátia fontos értékeink. Az egyén önző és egoista, vannak esetek, hogy egy ember hatására is uralkodhatott a zűrzavar, mert egy olyan döntést hozott törvénybe, amely nem érték vezérelt hanem egyenesen ezt gátló, szabadságvesztő, emberi jogot vesztő kinyilvánítás és cselekedet.
Ilyenek voltak a zsidóellenes törvények a náci Németország idején. Hitler egy olyan narcisztikus ember volt a történelemben, olyan erős karizmatikus befolyása volt, hogy képes volt az individualizmusára támaszkodva olyan döntést, nézetet képviselni, melynek eredménye tömeges pusztulást vont maga után. Hitler is egy ember volt, és felmerül bennem a kérdés: vajon miért csinálta? Mi válthatja ki benne ezt a nézetet és cselekedetet, vajon ő is egy társadalmi befolyás alatt, egy értéktelen rendszerben élt, mielőtt hatalomra jutott? Vajon megunta a 1933 előtti éveit, megunta a behódolást? Kereshetjük a történtek válaszát, az okát, hiszen egy pszichológus mindig a viselkedések okait nézi… Hitler egy rossz példa a társadalom számára az embertelen tettei miatt. Nagyon sok ember, az áldozatok, szerették volna megmásítani a történelmet, de nyomás alatt voltak! Választhattak, hogy behódolnak, és kényszer hatására szabályszerűen csapatjátékosok lesznek, vagy normaszegőként hősiesen meghalnak, a végeredmény statisztikailag nagyobb arányban halál volt.
Ettől elvonatkoztatva, de mégis valamelyest összefüggve szeretnék még mesélni egy saját történetet: az előítéletekről, a sztereotípiákról és a társadalmi befolyásokról, melyek jellemzően az életemben is jelen voltak. De jól tudom, hogy vannak emberek körülöttem a környezetemben akik hasonlóképp átéltek már előítéletet és kirekesztettséget, tehát nem vagyok egyedül.
Középiskolás koromban éltem át ezt az érzést, amikor kilencedikes voltam Pécsen. Én egy szegény faluban nőttem fel Gilvánfán, ahol igencsak megbélyegezték az embert. Ha a környékről meséltem Pécsen az iskolában, hogy nincs bolt, kocsma, illetve csak a nevét mondtam/mondták, változó negatív sztereotípiákat, reakciókat hallgattam az emberektől. Mert el kellet meséltem bemutatkozáskor a többieknek hogy hova valósi vagyok. Azt mondta ez a fiú az osztályom és más osztályok előtt is nyilvánosan megalázva, hogy ahonnan jövök, még a busz se közlekedik, mert kilopják a busz alól még a kerekeket is.
Bevallom rosszul esett, megsértődtem, majd elkezdtem gondolkodni:
- Mi az oka?
- Mi a Célja?
- Van-e valóságalapja?
Az oka és a célja valószínűleg az volt hogy jó benyomást keltsen az iskolában az osztálytársai előtt és megmutassa, hogy ő a jó fej gyerek az iskolában. Figyelemre volt szüksége, mert gondolom tisztában volt vele, hogy olyan környezet veszi körül, akik hajlandóak megtapsolni is, és kb. egy szinten mozog velük, az intelligencia szintjüket megmutatva.
Rájöttem, hogy igen van valóságalapja annak, amit mondott, hiszen néhány cikk is ír arról, hogy a helyi boltot havonta többször is kirabolták. Amúgy az ottani nagyobb középiskolás gyerekeknek az volt az elfoglaltságuk, hogy szünetekben rákerestek a falumra a neten, és azt böngészték, hogy mik történtek ott. Nagyon szomorú, de sajnos igaz. A célja pedig az volt, hogy jó fejnek tűnjön az osztály, a környezete előtt. De komolyan, ha a mögöttes, mélyebb tartalmat nézem, akkor ennek a fiúnak a bunkósága eléggé lejárató volt a számomra, hiszen én ott élek és azt gondolták talán az osztály befogadói, hogy hát én se vagyok jobb mint egy tolvaj. Na meg hát Gilvánfa…
Szóval ez egy negatív, sztereotíp megnyilvánulás, mellesleg nem egy érett, empatikus gondolkodásra való viselkedést közvetített. Éppen ezért tartom fontosnak azt, hogy amikor hallunk valamit másról, vagy arról a helyről amelyről érkezett, mélyebben gondoljuk át, hogy alakítsuk ki a véleményünket arról az adott személyről. Hiszen jobbnak vélem, ha először legalább eljutunk a Rogers-féle megismerési folyamatokig, amikor lesz már egy kialakult, saját vélemény a másikról.
Szöveg: Bogdán Erika
Fotó: Unsplash
