A világon élő minden embert érintő legaktuálisabb probléma most az a világjárvány, amit csak COVID-19-ként, vagy más néven új típusú koronavírusként emlegetnek. Ez a probléma társadalmi, kulturális, gazdasági, valamint az élet minden területét érintő nehézségeket okoz most az emberek millióinak a világon. Az egyes ember a saját bőrén, a saját életén keresztül éli át ezeket nehéz időket. Mindenki más módon próbál felülkerekedni ezeken a megpróbáltatásokon, más forrásból gyűjt erőt.
A vallásos emberek számára ez az Istenbe vetett hit: bíznak benne, hogy mindennek oka van, és ezután már csak jobb jöhet. Aki nem vallásos, az is érzi, hogy talán a most bekövetkező események valami jobbat hoznak. Ez a bizakodás az emberiség történelme során mindig jelen volt és lesz is, hiszen nem ez az első nagy járvány, katasztrófa, amit át kellett élnünk. Ilyen időkben az emberek jobban befelé fordulnak, meglátják a jót, az értékest az életükben, és megpróbálják a rossz dolgokat helyrehozni.
Most én is a legtöbb időt az otthonomban töltöm családom, szeretteim körében, ezért sokat gondolkodom a jelenlegi helyzeten. Mivel az utóbbi években egyre közelebb kerültem a valláshoz, a hithez, fontosak számomra is azok a kérdések, hogy vajon Istennek volt-e szándéka ezzel, és ha igen, micsoda, és milyen irányt mutat nekünk? Az én életem mennyiben fog változni ezáltal? A távoktatás miatt most rengeteget ülök a számítógép előtt, a barátaimmal és a világgal is az interneten keresztül tudom tartani a kapcsolatot.
Néhány nappal ezelőtt az interneten bukkantam rá arra az igére, amely így szól: „Az Úr haragja tehát a jó megszilárdítására irányul, a világ és békéje fenntartására. Aki ebben a helyzetben bezárkózik, valójában teret enged Istennek. Elfogadja és azt állítja, hogy vannak olyan küzdelmek, amelyekben nem ő az illetékes, hanem egyedül az Úr-” A szerző itt a Mózes első könyvének 8. fejezetének 21-22. versére hivatkozik. Elgondolkodtam ezen a mondaton. A mai világban élő ember úgy gondolja, hogy a természettől eltávolodott, nincs is szüksége rá, és nincs szüksége az Istenre. Ő maga irányít mindent, és ebbe senkinek nem lehet már beleszólása. Én is, aki felnőtté válva egyre önállóbb vagyok, távol a családomtól, egyedül próbálom szervezni az életemet, és formálni a jövőmet, rá kellett jönnöm, hogy vannak olyan dolgok az életünkben, amibe nincs beleszólásunk, nem tudjuk kontroll alatt tartani, nem mi irányítjuk.
Nagyon kicsik vagyunk az Istenhez, és a természethez képest. Vajon mit tudok tenni én ebben a mai helyzetben? Ézsaiás könyvében hangzik el ez a két felszólítás: „Zárkózz be – amíg elvonul az Úr haragja!” (Ézs 26,20). „Indulj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra ajtódat, rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg el nem múlik a harag!” (Ézs 26,20). Tehát nekem és mindenki másnak is szót kell fogadnunk ennek a bibliai felszólításnak, és a médiában nap mint nap elhangzó figyelmeztetésnek.
Otthon kell maradnunk, be kell zárkóznunk, amíg az Úr haragja elmúlik, megbocsát nekünk, és újra békés, biztonságos lesz a világ. De ez a bezárkózás nem csak a lakásunk ajtaját jelenti. Azt is jelenti, hogy most egy kicsit befelé kell fordulnunk, a lelkünket kell megvizsgálnunk, a gondolatainkat. A felesleges és rossz dolgokat el kell felejtenünk, ki kell takarítanunk, és jobb, hasznosabb dolgokkal megtöltenünk. Nem szabad azonban teljesen bezárkózni. Nyitottnak kell maradnunk mindenki iránt, és a saját lehetséges eszközeinkkel segíteni annak, aki rászorul. Ennek a helyzetnek a pozitív hozadéka lett, hogy olyan összefogásra és segítségnyújtásra látunk példát az országban és az egész világon, amely közelebb hozta az embereket egymáshoz. Én magam is megteszek a saját életemben, a saját szintemen mindent annak érdekében, hogy erősebben, tisztábban jöjjek ki ebből a nehéz időszakból.
Szöveg: Molnár Angelika
Fotó: Unsplash
