Úgy gondolom, hogy nem vagyok azzal a gondolattal egyedül, ha azt mondom, hogy a legnagyobb társadalmi probléma jelenleg a koronavírus, vagy hivatalos nevén COVID-19, amely Kínából indult, az első hírek alapján decemberben, és amely március 4-én hazánkat is elérte. Ez a vírus felforgatta a világunkat. A halottak és a fertőzöttek száma növekszik, és mi, diákok otthon kényszerülünk távoktatásban folytatni az egyetemet.
Ennek a járványnak több, szétágazóbb okozata van és lesz. A járvány nem csak egészségügyi probléma, hanem társadalmi is, hiszen a „maradj otthon”-kampány miatt sokan hónapokra kiestek a munkából, így elég komoly megélhetési problémákkal küzdenek, többek között az én családom is. Pénzügyileg ezeket az embereket teljesen kimeríti, hiszen a számlákat ugyanúgy fizetni kell, ráadásul a távoktatás is megnöveli az otthoni költségvetési hiányt, hiszen okostelefon és laptop szükséges hozzá, amik igen csak drága készülékek, az internetről nem is beszélve. Emellett felvetődik bennem még egy pénzügyi probléma, mégpedig, hogy vajon mi lesz azokkal az emberekkel, akiknek még otthonuk sincsen? Nem mehetünk ki, ebből következően ők kéregetni sem tudnak.
A gazdaság is le van gyengülve, már két éve érezhető a piacon, de a járvány miatt hirtelen rohamosan elkezdtek gyengülni a valuták, a Ft még inkább, ami ráadásul teljesen ki van téve a külföldi befektetőknek, ezért a hírek hatására rohamosan esik az értéke. Nemrég 360 Ft fölött volt egy euró, most 330, mivel a Bizottság kihirdette, hogy megint nagyobb segélyt fog nyújtani az országnak. Összegezve tehát, már régen a levegőben volt a válság, de a járvány meggyorsította.
Egy másik probléma, ami nekem feltűnt ezzel kapcsolatban, az az emberi kapcsolatok minőségének romlása, a távkapcsolat miatt az emberek vagy szétmennek, vagy egyik pillanatról a másikra összeköltöznek, szinte ismeretlenül, mert nem akarnak egyedül lenni hónapokig otthon. Továbbá egyre többen lesznek depressziósak, frusztráltak, rengeteg cikket lehet olvasni arról, hogy a családon belüli bántalmazás is elszaporodott.
Egészségügyileg az még hagyján, hogy egyre többen kerülnek kórházba, vagy karanténba a vírus miatt, de akik tartósan betegek, nem tudják igénybe venni az egészségügyi kezelést, az operációk el lettek halasztva és csak a életmentő, sürgős esetben látják el őket.
Sokat olvasni arról is, hogy ennek a helyzetnek milyen sok pozitívuma van, mert „az emberek most majd elgondolkoznak”, meg „az emberek végre lenyugodnak”, „kevesebb a baleset”, „kevesebb a szívinfarktus”, meg hogy a „természet meg tud újulni”. Ezek azonban nem elég erős érvek ahhoz, hogy örülni lehessen a helyzetnek. A természetet kormányzati beavatkozással is meg lehetne védeni, csupán több és erősebb szankciók szükségesek. Az emberek mentálhigiénéje egyre rosszabb. Bizonytalanná vált a jövőnk, nem tudjuk, hogy mikor mehetünk vissza dolgozni, vagy az iskolába.
A Húsvét is a megszokottól eltérő módon játszódott le idén, nem mehettünk a rokonainkhoz, még sétálni sem lehetett kimenni. Nem mehetünk sem istentiszteletre, szentmisére, sem locsolkodni (bár utóbbival kapcsolatban a mai napig nem értem, hogy keresztyén emberek hogyan ünnepelhetnek így). Az ünnep alkalmából megnéztem A passiót.
Én nem hiszem, hogy a koronavírus okozta felfordulás Isten akarata, mert ő nem akarhat nekünk ennyire rosszat. És most a jelenben, nem tudhatom, hogy ha Istennek van-e mégis valamilyen szándéka ezzel, akkor nekem ebben mi lehet a feladatom.
Szöveg: Bangó Henrietta
Fotó: Unsplash
