Keresztyén hitemmel az életem minden területe át van itatva. Keresztyén családból származom, így gyermekként szüleim szívesen meséltek saját szavaikkal Jézus cselekedeteiről. Később a Biblia következett, ahol az Ó- és az Újszövetség történeteit ismertem meg. 11-12 éves koromban bátyámmal együtt hittanra kezdtünk járni, és szeretettel emlékszem hittantanárnőmre, Ági nénire.
Kamaszkoromban éreztem szükségét annak, hogy a hittantanuláson túl saját, belső kapcsolatot alakítsak ki Istennel és Jézussal. Akkoriban sokat jártunk templomba a szüleimmel, az egyik alkalom azonban nagy fordulatot hozott az életemben. Tulajdonképpen ez egy megbizonyosodás volt számomra, amely jóval később ért meg bennem. Akkoriban már hét éve zongorát tanultam és mellette párhuzamosan egy éve szaxofonoztam.
Körülbelül fél évre voltam a felvételitől és össze voltam zavarodva. Nem tudtam elkötelezni magam egyik hangszer mellett sem, mert túlságosan szerettem mindkettőt. Abban viszont biztos voltam, hogy a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába szeretnék menni, klasszikus zongora, vagy jazz szaxofon szakra.
Amint említettem, az egyik templomi alkalom jóval több volt számomra, mint amire gondoltam. Imádkozás közben nem hagytak nyugodni ezek a gondolatok, és kértem Istentől, hogy segítsen a döntésben. Hittem benne, hogy segít majd a döntésben valamilyen úton-módon, de arra nem számítottam, hogy szinte azonnal választ kapok.
Ahogy kiértünk a Váci utcai templomból, leültünk egy padra, és a szél elém fújt egy papírlapot. Ránéztem, és egy Jazz Club-os szórólapot láttam, rajta egy szaxofonnal. Ez annyira megerősített a döntésben, hogy csupán egy évnyi tanulmány után is voltam elég bátor Bartókba felvételizni, kizárólag szaxofon szakra. Később ez a történet erősítette meg a hitemet, és rádöbbentett arra, hogy Isten mindig meghallgat minket. Ez persze nem azt jelentheti, hogy akármit kérhetünk Istentől, és azt megadja.
Ő pontosan tudja, hogy nekünk mire van szükségünk. Zenei karrierem során sokszor imádkoztam azért, hogy egy koncert jól sikerüljön, de persze nem mindig történt így. Aztán rájöttem, hogy ha mindig jól sikerülne, akkor hogy tanulnék a hibáimból? Nem fejlődnék… Biztos vagyok benne, hogy akkor is hallotta Isten a szavaimat, de úgy segített nekem, hogy az szemben állt az én kérésemmel. Ezért legtöbbször csak annyit kérek Istentől, hogy mindenben legyen mellettem.
