Szeptemberben költöztem a RefoRomba. Igazából, eleinte nem vártam tőle semmit, csak kerestem fedőt a fejem felé, és nagyon meglepődtem, mikor rájöttem, hogy itt sokkal-sokkal többet is kaphatok. A nővéremmel jöttünk beiratkozni augusztusban, és emlékszem, hogy iszonyú nagy hőség volt, ráadásul késtünk is negyven percet, mert nem találtuk meg rögtön az épületet. Mikor beléptünk, nagyon megörültünk. Van kávé, légkondi, forgós székek, és mindenki nagyon szimpatikus volt, a diákok, a vezetőség, és még a portás is, Laci bácsi.
Miskolci, első éves egyetemista lányként, reménnyel és energiával telve jöttem Budapestre, hogy lássam a nagyvárost, és mindent, ami színes, hangos, és szórakoztató. Nos, a szeptember hidege, a mindenhová metrózás és a fárasztó tanórák ehhez képest arcon ütöttek. Először a koliban is honvágyam volt, nem éreztem igazán sehol sem jól magam. Budapesten mindenkinek azt ecseteltem, hogy mennyire más vidéken, Miskolcon pedig, hogy hát ezek a pestiek… : Persze, idővel ez is elmúlik. Minden kedves beköltözőnek azt tanácsolom, hogy legyen türelmes magával. Ha nem is szereted meg egykettőre az új környezeted, azért ne add fel, várd ki!
A koliban mindenki segített ebben az első ijedségemben. Sokan hagyták, hadd beszéljek, és mindenki ismerte ezt az érzést, és megosztoztunk a fájdalmainkon. A szobatársammal mindent kibeszéltünk, a metrókat, az egyetemet, a kolit is, mindent. És ez sokat segített. Az első műhelyektől, megvallom őszintén, nem sokat vártam. Gondoltam, ha már muszáj, hát üljünk be, addig is együtt van a csapat. Meglepődtem, mennyit kaptam, kapok, ahhoz képest, hogy nem vártam sokat.
A kedvenc foglalkozásom a bibliaműhely. A lelkész nagyon kedves, megértő, vele négyszemközt is sokat beszéltem, egy beadandómhoz is segített. De ez elmondható minden munkatársunkról, hogy bárkinek el lehet mondani gondunk-bajunk. A bibliaműhelyen egész évben a hegyi beszéddel foglalkoztunk-foglalkozunk, elejétől végéig. Mindenki felszólalhatott, ki mit gondol, ki mit hogy lát, amely mindig nagyon érdekes volt. Egyszer barátságos vita alakult ki közöttünk arról, hogy „Szeressétek ellenségeiteket”. Három alkalmon keresztül csak erről beszélgettünk, hogyan is lehet ezt jól csinálni. Különösen a cigány embereknek, akiknek annyi konfliktusuk volt már más népekkel.
Aztán ott vannak az úgynevezett „bennmaradós”, szakmai hétvégéink is. Igen, sok kötelezettséggel jár ez a kollégium, műhelyek, hétvégék, de azért ne ijedj meg! Olyan témáink voltak, melyek a szakmai előremenetelünket segítik. A legjobban sikerült hétvégénk szerintem az volt, amikor egy pszichológusnő jött el hozzánk, és a konfliktuskezelés témájában beszélgettünk. Bevallom, sok pillanatot idéztünk fel a szakkoli életéből!
De végeredményben olyanok vagyunk, mint egy nagy család, és ez benne a legjobb. A barátságok, az esti teázások, a sorozatnézés. Az, hogy valaki majd úgyis megengedi majd, hogy használd a Netflixét, vagy hogy kapj a vacsijából. A közös Messenger-csoportban ég a talaj, hiszen mindig akad valaki, aki elmondja, épp mit látott a boltban, vagy mit rajzolt fel a tanár az órán. Együtt élünk. Persze vigyázat, a falnak is füle van! De nálunk nem kell szégyellni, azt, hogy ki vagy, honnan jöttél, ki a családod, mennyi pénzed jut egy hónapra – mert mi itt leszünk neked.
Szöveg: Pém Sára
