Tizenegy és fél éves voltam, amikor szüleimmel elkezdtünk járni a Békési Élet Fája Gyülekezetbe. Ezt megelőzően semmilyen vallásos környezetben nem voltunk, leszámítva a cigány hagyományokban fontos szerepet játszó templomi keresztelőket és egyházi esküvőket. Persze mindig is volt hitünk, de sosem gyakoroltuk igazán.
Amikor beléptem a gyülekezet ajtaján, elkapott valami furcsa érzés. Nagyon kellemes volt az a légkör számomra, mindenki kedves volt, az ottani tinédzserek is beszélgettek velem. Az ő életükben valami más volt, és ez egyből szembe tűnt. Én is ezt akartam, erre vágytam. Az istentisztelet végén ez volt az első mondatom apához: „Apa, jövő héten is jönni akarok!” S tényleg így történt. Hétről hétre. Egészen mostanáig, és halálom napjáig.
Elköteleztem magam az Úrnak, és rá egy évre merítkeztem be, tehát újjászülettem Krisztusban. Azóta vele élem a mindennapjaim, és nem is tudnám elképzelni máshogyan. Próbálom mindenben megkérdezni őt, figyelek arra, hogy mi az ő akarata az életemben. A legnehezebb helyzeteken is átsegített már engem, de ez nem lett volna így, ha nem hallom meg az Ő szavát. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha valóban tartom a mindennapi kapcsolatom vele, és eszem az ő kenyerét, a Bibliát, és naponta imádkozok hozzá.
Nekem nagyon sokat segít az, ha nem egy égi magasságban lévő Urat képzelek el, hanem csak amikor ülök a vonaton, és beszélgetek Jézussal – olyan, mintha mellettem ülne. Sokkal könnyebben osztok meg így vele mindent. Persze Ő mindig tudja, hogy mi van bennem, de vágyik arra, hogy nyissak felé, és őszintén mondjam el neki, hogy mi van bennem. Engem minden egyes nap erre bátorít az Úr.
A legutóbbi bibliaműhelyen a RefoRom lelkésze, Topolánszky Ákos arról beszélt, hogy mennyire fontos egymást szeretnünk. Nekünk, embereknek ez sokszor nehéz tud lenni, főleg ha az Úr azt mondja, szeresd az ellenségedet. Nagyon örülök, hogy Ákoson keresztül ezt újra felszínre hozta bennem az Úr, és emlékeztetett. Volt egy ember az életemben, akit nagyon nehéz volt szeretnem, sőt, gyűlöltem. De nem akartam ezt. Meg kellett küzdenem a saját emberi mivoltommal, hisz én olyan akarok lenni mint Krisztus. Nagyon sokáig imádkoztam az Úrhoz, hogy meg tudjak ennek az embernek bocsátani, és tudjam őt szeretni. Kértem Jézust arra, hogy hadd tudjam ezt az embert úgy látni, ahogyan Ő. Egy évem minden egyes napjába telt, mire ezt megadta Isten. Az Úr nagyon szereti a kitartó embereket, és bizonyságként mondhatom el, hogy megvan ennek a gyümölcse, és a mai napig hálás vagyok Neki.
Isten újabb és újabb akadályokat enged meg az életem, de tudom azt, hogy sosem bízna rám olyan feladatot, amit ne tudnék megharcolni. Tehát amíg van miért küzdeni, és legyőzni a Sátán munkáját, addig tudom azt, hogy az Úrban bízhatok.
Szöveg: Flóra Ella