Számomra elsősorban újdonságot jelent romákkal együtt élni. Mókát, kacagást. Nagyon kedves mindenki. Én igazából nem érzek ilyen kettéosztást a RefoRom hallgatóiból álló társaságban, hogy romák, nem romák.
Viszont például számomra új élmény volt az a szociális érzékenység, amit például Georgina képvisel. Vele sokat beszélgettem a romákról. Igazából nem tudom, milyen romának lenni. Milyen öröm, és milyen nehézség is egyben. De ez az, amit megtanultam. Sok mindenről kiderült, hogy nem az, aminek én képzeltem korábban. Én őszinte szeretnék lenni, ami nem egyszerű. El kell mondanom, hogy volt, amikor erőltetnem kellett a nyitottságot. Hiszen vannak témák, mint például a CSOK, ami engem teljesen semlegesen érint, és mások heves érzelmekkel bírálják a szegényebbek kirekesztése végett. Sokszor nagyon butának érzem magam ezekben a konyhában tartandó, tea melletti vitákban, de azt hiszem, ha fáj is ez az önérzetemnek, ez az együttélés lényege.
Flóriánékkal néha el is viccelődünk vele: „Nem vagy feminista, az nem lehet, mert cigány vagy!” „Jaj, nézzenek ide, a paraszt üti-vágja a cigányt, elnyomnak!” Habár durva humor is ez, nem akartam cenzúrázni, hogy bemutassam, nyíltan jönnek fel bennünk ezek a társadalmunkban elhúzódó sztereotípiák, és így feljött nagyon sok minden, ami nem is tudtam, hogy bennem van.
Egy biztos. Ezután az együttélés után soha nem fogom mondani, hogy: Ők a kivétel. Mások, mint a többi cigány. Szinte nem is látszik rajtuk. Hanem azt, hogy emberek, és jó emberek, és romák. És minden roma lehet ez is, az is. Hogy valaki roma, nem érték és nem bűn, mint ahogy az, hogy valaki nem roma, nem érték és nem bűn. Én például nem vagyok roma. Nem vagyok sem több, és sem kevesebb. És a koliban is így gondoljuk mindannyian. Együtt tanuljuk az empátia és szolidaritás ritkán járt, gazos útjait, és ez az, ami igazán fontos.
Szöveg: Pém Sára
Fotó: Dezső Attila
