Roma származású magyar állampolgár vagyok, és így érzem magam otthon is. Zenész családban felnőve azt tapasztaltam, hogy szüleim az emberi kapcsolataikat nem a származás, hanem az emberi értékek alapján alakítják ki. Így a környezetemben mindig is jelen voltak a roma származású, a nem roma származású, vagy esetleg más etnikumhoz tartozó emberek.
Szüleim már kiskoromtól beszéltek a származásunkról, ezért azt mindig értéknek tekintettem. Az általános iskolába bekerülve kellett szembesülnöm az előítéletes gondolkodással. Sok barátom volt, de ha konfliktusba keveredtem valakivel, nagyrészt mindig előkerült a származásom.
A konzervatóriumban összetartó osztályközösségnek a tagja lehettem, ahol a kölcsönös elfogadás jellemzett minket. Ezt mutatja az az eset, amikor az érettségi bankett után az osztályommal egy szórakozóhelyre szerettünk volna menni. Az ajtóban álló portás gond nélkül beengedte nem roma származású társaimat, majd amikor rám került a sor, engem nem akart.
Kérdésemre, hogy ennek mi az oka, nem felelt, csak annyit mondott, hogy nem mehetek be. Ezen az osztálytársaim is felháborodtak, majd együttesen elhagyták a helyet. Nagyon jól esett a barátaimtól, hogy egyből kijöttek, és mellém álltak. Számomra egyszerre jelentette ez az eset az előítéletesség jelenlétét, és az ellene való küzdelmet is.
Számos esetben tapasztalok roma származású emberektől szintén előítéletességet, amit szintén nem tekintek elfogadhatónak. Fontosnak tartom, hogy romaként, gyökereinket és kultúránkat ápolva illeszkedjünk be a társadalomba, és az általánosan elfogadott normák szerint éljünk békességben.
Szöveg: Oláh Kálmán
