Édesanyám a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett tanulmányai után, ma már mentálhigiénés segítő szakember. Nagy lelkesedéssel számolt be nekem a tanulmányairól, többek között arról a szemléletről, amit a mentálhigiéné jelent. Tulajdonképpen a lelki egészségről, vagyis a testi, lelki és szociális jólétről beszélünk. Az ő bíztatására kezdtem ilyen szemmel magam köré nézni itthon, és külföldön egyaránt. Megnézni és meglátni, hogyan élnek az emberek, hogyan viszonyulnak egymáshoz és a külföldiekhez és mindezt összehasonlítani az itthon tapasztaltakkal.
2017-ben nagy lehetőségem adódott. Mexikóba utaztunk a bátyám zenekarával egy jazz fesztiválra. Párizsban szálltunk át a Mexikóvárosba tartó járatra, így összesen tizenöt órát repültünk. Megérkezésünk után alapos ellenőrzésen estünk át, gondolom a hangszertokok keltették fel a biztonsági emberek figyelmét. Egy 22 milliós nagyvárosról beszélünk, amelynek a külső részein hatalmas szegénységet láttam. A szálláshelyünkön és a koncertszervezők részéről egyaránt barátságos volt a fogadtatás.
Ugyanilyen élmények értek az utca emberei között is. Találtunk hangulatos terecskéket, mert ha nő ott pálma, van pad, macskakő, meg utcai lámpa, már adva van a hangulat. Láttunk egy étterem bejáratánál idős tulajdonost ülni egy széken, amint barátságosan társalog a járókelőkkel. Tetszett ez a kapcsolatteremtési képesség. Sokkal jobbnak vélem ezt a mentalitást, mint itthon, ahogy egy alkalmazott egy étlappal a kezében próbálja becsalni a vendégeket.
A szállodai reggelinknél is feltűnt egy fontos dolog. Sok vendég úgy tömte magát, mintha utoljára enne. Rengeteg a pazarlás, a legtöbben túleszik magukat, mert az elején befizették. Óhatatlanul eszembe jutottak a repülőtérről befelé látott nyomortelepek. A mértékletesség reményével néztem körül az étteremben. Együnk, vegyünk, de inkább sokszor keveset. Családok után kutatok észrevétlenül, ahol kisgyerek is van. Tanítják ezt a szülők? Az igazság az, hogy Magyarországon is ért hasonló tapasztalat, miközben rengeteg a mélyszegénységben élő ember. Ezek az élményeim arra sarkalnak, hogy a saját életemben elkerüljem a pazarlást, és ezzel is segítsem a környezetemet. Ami feltűnt, hogy sok derűs, mosolygós emberrel találkoztam. A koncertünk maradandó élményünk, ahol hatalmas közönségnek játszhattunk. Sokkal több ember volt, mint amire számítottam egy jazz fesztiválon. Pozitív visszajelzésük szép élménnyé tette ezt a koncertet.
Az óvárosban sétálgatva lettem figyelmes a kávézók teraszán üldögélő idősebb hölgyekre és urakra. Jó volt látni az időseket, hogy összejárnak, kávézókban találkoznak, jó színvonalon élik az életüket, jól öltözöttnek, harmonikus megjelenésűnek láttam őket. És ekkor akaratlanul is a magyar nyugdíjasaink, illetve idős embereink jutottak eszembe. Sokuknak nyugdíjuk előtti egy-két napban már ennivalóra sem futja. Milyen jó lenne jó életszínvonalon élniük, így megélni az agg kort. Miközben itthon az öregkor megélése is nagy szó. Igen tudom, hogy mindehhez pénz is kell, kiegyensúlyozott anyagi háttér, hogy a mindennapi mellett még ezekre is teljen. Kávézó, koncert, színház, kirándulás, esetleg klubba járás, mind-mind erővel töltenék fel az időseket is.
A célok kitűzése talán a legfontosabb, mert éltető hatással bír, és ez azt ember minden életszakaszára érvényes. Legyen az embernek rövid, közép és hosszútávú célja egyaránt, és tervezzük meg magunknak az odavezető utat is. Utoljára hagytam azt, amit egyformának találtam, akár Mexikóban, Magyarországon, vagy akárhol a világban, és ez ránk a fiatalokra vonatkozik. A mexikói magyar nagykövetség emberi elvittek minket egy túrára, ahol ősi piramisokat néztünk meg. Lenyűgöző látvány volt. Több turistacsoportot láttunk, az egyikben velem egykorú fiatalok szüntelen telefonjukat nyomkodták. A látványra nem is figyeltek annyira, mint a telefonjukra. Vagy akár megemlíthetném a koncerteken telefonozó közönséget is, ami szintén arra utal, hogy nem a jelen pillanat értékeit, szépségeit figyelik.
Jellemző, hogy az ifjúság elszigeteli, bezárja saját magát a világába, hírt magáról csak telefonján keresztül ad, az sem mindig valós. Így igazi tapasztalatot csak keveset gyűjt. A fiatalok így próbálnak barátot, társat találni, közösséghez csatlakozni. Sokan egy illúzió világot teremtenek maguk körül, melyben nincs helye egy pattanásnak az instagram fotón, vagy melyben alapkövetelmény a kisportolt test, a pénz és a hírnév. Nagy dolognak tartom, ha a szülő úgy tudja a gyerekét terelni, hogy nem a teljes tiltás, (okostelefon, számítógép, tv) hanem az ésszerű felhasználás és az egyensúly venné át a szerepet. Megvan a helye mindennek, csak találjuk meg az idejét.
Szöveg: Oláh Kálmán
Fotó: Unsplash
