Amikor azt a feladatot kaptuk a RefoRomtól, hogy fejtsük ki egy mai probléma hatását az életükre, benne Isten szerepével, azonnal tudtam, mit választok majd. A koronavírusról szeretnék beszélni, bár tudom, hogy már a csapból is ez folyik.
Sajnos nem telik el úgy nap, hogy ne hallanék róla. Amellett, hogy félelemkeltő és szívbemarkoló, már idegesítőnek is mondható. Legalábbis én így vagyok vele. Kissé fel vagyok háborodva, hogy a média és sok-sok ember csak a negatívat sugározza a többi ember felé. Én ezt teljesen megértem, hiszen valóban szörnyű az, amit meg kell élnie most mindenkinek ezen a Földön, viszont teljesen kiakaszt a tény, hogy a jó dolgok a háttérbe szorulnak.
Én mindig azt vallottam – még a nehéz időkben is -, hogy minden rosszban van valami jó. Ezzel nem azt mondom, hogy egyszerű meglátni a rosszban a jót, viszont nem is olyan nehéz, mint gondolnánk. Ahelyett, hogy panaszkodnánk a helyzet miatt, becsüljük meg, hogy élhetünk. Ahelyett, hogy siránkoznánk, hogy nem mozdulhatunk ki a házból, mondjunk egy el imát, hogy egészségesek lehetünk.
A vírus miatt sokak munkájukat vesztették, ami szörnyű dolog. A betegségek és elhalálozások mellett ezt találom az egyik legszomorúbb és legfájóbb dolognak. Sokszor gondolok azokra a családokra, akik a vírus miatt elvesztették munkájukat, és most munkanélkülivé váltak. Szörnyű belegondolni, hogy lehet olyan család, ahol már senki sem dolgozik és félrerakott pénzük sincs. Egyszerűen mardos belülről ez a gondolat.
Szeretnék kitérni arra, hogy számomra mit jelent ez az egész helyzet. Mint azt említettem, próbálom minden rosszban meglátni a jót. Annak ellenére, hogy hiányoznak sokan, és hiányoznak a kirándulások, mozizások, stb., rengeteg jó dolog történt velem. Sokkal több időt tudok tölteni a családommal, amiért nagyon hálás vagyok. Ilyen sok időt, szinte még sosem töltöttünk együtt, mint ezekben az időkben.
A folyamatos itthon fekvés, valamilyen oknál fogva rávett engem, hogy elkezdjek edzeni. Már hónapok óta terveztem, viszont sosem volt hozzá elég lelki erőm vagy motivációm. Lassan egy hónapja, hogy minden nap edzek és azóta sokkal jobban érzem magam. Ha éppenséggel nem a családdal vagyok, vagy edzek, akkor írni szoktam. Most több időm van rá, mint ezelőtt, amelyért szintén hálás tudok lenni. Ez az egyik kedvenc elfoglaltságom, teljesen kikapcsol és ekkor tudok száz százalékig ellazulni. Röviden kifejtve, számomra ez az időszak a megpróbáltatást és egy új kezdetet jelent.
Remélem, ebben az időszakban mindenki megtanulja sokkal jobban értékelni a dolgokat, és azt, amije van. Most talán megtanuljuk értékelni az életünket. Sok embert ismerek, akik nem értékelik egészségüket. Most talán felnyílik a szemük és megértik, hogy az egészségünkkel bizony foglalkozni kell.
Nagyon szeretek túrázni és kirándulni, viszont van bennük egy rossz dolog is. Eddig akárhova mentem, szinte mindenhol láttam eldobált szemetet. Rengeteg ember nem értékeli a természetet. Most, hogy el vagyunk szigetelődve, és házunkból is csak a legszükségesebb dolgok miatt léphetünk ki, talán megtanuljuk értékelni a természetet is. Sokan elfelejtették mennyire fontos a család és a barátok. Most, hogy a nagy részükkel nem találkozhatunk, talán megtanuljuk értékelni a család a barátok értékét – ami szerintem mindennél fontosabb.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de hiányzik, hogy padban ülhessek, és egy óra résztvevője lehessek egyetemi hallgatóként. Én most mindenképp azt tanulom meg – többek között –, hogy jobban értékelnem kellene az oktatást és a tanárok munkáját – bár azzal eddig sem volt gond. Szerintem elképesztő, amit a tanítók tesznek, és az, hogy rengetegen meg tudják állni a helyüket ebben a helyzetben, nagyon tiszteletre méltónak találom.
Szerintem Isten ezzel az egésszel azt szeretné megmutatni, hogy mégis mennyire értékes az élet. Ahelyett, hogy a negatívra koncentrálnánk, meg kellene látni, és igazán értékelni azt a sok-sok csodálatos dolgot, ami körülvesz minket.
Szöveg: Horváth Flórián
Fotó: Unsplash
