Már három éve élek a RefoRomban: Úgy gondolom, nem azért jó vagy rossz a kollégiumban lakni, mert romák és nem romák laknak együtt. Lehet azért is van ez bennem, mert számomra nem jelent különbséget egy roma fiatal és valaki, aki nem roma. Ugyanolyan értékkel illetve ugyanolyan rossz tulajdonsággal rendelkezik mindkettő.
Egy ilyen lakótérben, mint a kollégium pl. a közös konyha, szobák, terek használata rengeteg konfliktusforrást rejtenek magukban. Mindenki hoz magával egy múltat, egy neveltetést, egy értékrendet, melyek sokszor különböznek egymástól és súrlódásokat okoznak a mai napig, ami természetes, hiszen nem vagyunk egyformák.
A szomorú azonban az, hogy sokszor ezek megoldatlanul maradnak, és jól tudjuk, hogy egy olyan seb, amely nincs fertőtlenítve, kezelve, bekötözve, az nehezen gyógyul, sőt súlyosabbá válik. Sokszor azt érzem, hogy ezek a problémák, amik sokszor persze kicsinyes, jelentéktelen ügynek látszanak, mérgező a jelenlétük az életünkben.
Képzeljünk csak el egy pár-, házastársi, vagy egy szülő-gyerek kapcsolatot: hasonló lehet, hiszen itt is együttélési forma jelenik meg, különböző személyiséggel, háttérrel rendelkező emberekkel.
Nem a problémával, a súrlódással van a gond, hanem ha nincs megbeszélve, kezelve a felmerülő kellemetlenség, hiszen az a megoldásig mérgezi az együttélést, a kapcsolatot. Egy szekeret, amelyet kétfelé húznak, csak egy helyben fog álli. Azt gondolom, itt a kollégiumban mindannyian egy cél felé kellene tartanunk, közös áldozathozatallal, egymás segítésével, megértésével.
Semmivel sem vagyunk különbek vagy jobbak, okosabbak egymástól. Ha azzal a szemmel tudnánk egymást szemlélni, a kollégium minden tagja, a hallgatók és a munkatársak egyaránt, mint ahogy Isten lát bennünket (érdemes lenne elmélyednünk abban, hogy milyen képet ad nekünk a Bibliában arról, hogyan viszonyul hozzánk, meglepő, hogy Ő nem olyan, mint az ember!), sokat változna az együttélésünk minősége.
Szöveg: Gáspár Barbara
Fotó: Vargosz
