Mindig keresztyénnek éreztem és gondoltam magam, de a valóságban sajnos ez nem mindig van így. Nem csak azért, mert előfordul, hogy nincsen energiám templomba járni, hanem azért is, mert az ember gyakran ábrándul ki bizonyos intézményekből, és mert a napi ima is ki tud kopni az életünkből. Ezek olyan dolgok, amelyekre kifejezetten oda kell figyelni.
Úgy gondolom, hogy nem kell feltétlenül kereszténynek lenni ahhoz, hogy valaki jó ember legyen, viszont az évezredek során a kereszténység volt az, ami megmutatta az utat, hogy hogyan kell úgy viselkedni. Mondhatnánk, hogy az emberben ezek ösztönösen benne vannak, vagy hogy a társadalom alakította ki, viszont úgy vélem, a társadalomban azért vannak azok a bizonyos normák, mert a keresztény-zsidó kultúra formálta így – legalábbis Európa ez alapján működik. Abban viszont nem hiszek, hogy az ember ösztönösen tudná, hogy hogyan kell jónak lenni. Persze vannak olyan dolgok, melyek mindenhol tabunak számítanak – mint például az emberölés –, de Jézus tanította meg nekünk, hogy ez miért tabu, miért helytelen.
Az egyház, és a történelem során azzal oly gyakran összekapcsolódó uralkodó réteg volt az, amely rákényszerített az emberekre egy bizonyos viselkedési formákat, így az erkölcsöt is. Ebből fakadóan úgy gondolom, ha nem is közvetlenül, de közvetetten biztosan szerepe van a keresztyénségnek abban, hogy megmutassa, miképpen lehet jó emberként viselkedni. Ez az egyik indok, ami vonz a keresztyénségben, hiszen ott működik a társadalom testében, mint a máj, vagy a vese.
A második indok az egészen egyszerű és emberi, nem racionális. Keresztyénként mindig remélhet az ember: ha már minden veszni látszik, akkor is még mindig ott van ima, és ha nem is tudunk változtatni az adott dolgon, akkor remélhetjük, hogy egy magasabb hatalom még mindig tud segíteni.
A harmadik érvem pedig az, hogy így mind a három szeretetformát megélhetem: nem csak a szülő-gyermek közöttit, vagy szerelmet, a barátságét, hanem Isten irántit is.
Összefoglalva: a keresztyénségem azt jelenti számomra, hogy vannak kötelezettségeim, akár olyan kicsinek tűnő, de jelentős dolgok is, mint a megbocsátás, a szeretet, hit, remény és biztonság.
Szöveg: Bangó Henrietta
Fotó: Vargosz
